Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sherlock Holmes - egy lassított fegyverarzenál

A mai nap néztem meg a moziban a címben említett filmet. Nem a történetet fogom elmondani, hanem a szubjektí véleményemet. 

Nekem már az első rész se tetsztett annyira -persze azért 2-szer láttam, és jókat nevettem rajta-, mert szerintem a könyv és az eddigi Holmes sorozatokknap egy nagy pofon. Egy majdnem nőcsábász pojáca hihetetlen lassítási és verekedési tudással, abnormálisan jó szemmel, egy S.W.A.T.-os által is megirigyelt fegyverhasználati képesságekkel megáldott geyén ez a Holmes. Barátja és munkatérsa, Dr. Wattson viszont meglepően hasonlít az eredetiben megírthoz, annyi kitétellel, hogy például pofonvágja vagy (első rész), vagy elkezdi fojtogatni egy vasútkocsiban kisebbfajta incidensek miatt. (Ez azt jelenti, hogy a hidegvérű, jómodorú, Siragyuramisten Holmes lazán kilöki a vonatból a barátja nejét...)

A film nem nyomozásról szól, hanem arról, hogyan mennek Londonból egy német kisvárosba. Tehát köze sincs az eredeti szándékhoz, mellékesen nyomoznak. Állandóan lövöldöznek. És mint Superman, vagy inkább Iron man (hisz maradjunk háznál) kikerüli a golyókat, úgy kerüli ki ő és a "bandája" egy erdőben 8-10 ember gépfegyvereit. 

Nekem rossz tapasztalataim voltak a filmmel kapcsolatban, hiszen én a régiekben nőttem fel. Viszont ha egy vidám, akcóval és humorral dúsított filmet szertne megnézni, ajánlom!

0 Tovább

Öröm a háznál

Elkészült a mobilra optimalizált Csapó - A filmblog!

  


0 Tovább

Te is unod? - ReklámTV

Réges régen, egy messzimesszi parabola antennán túl...

Van egy ötletem a nyájas olvasótáborhoz: (már ha van ilyen :) ) indítsunk el egy új TV csatornát ReklámTV néven. Hogy miért? Mert kezd elegem lenni abból, hogy 15 perc műsor között 10 perc reklámblokk van. Így lesz a 42 perces sorozat pikk-pakk 60-65 perces. 

Ha belegondulunk nagy pénztől esnének el a kereskedelmi és közszolgálati TV-k, de létrejöhetne egy olyan multi-cég (itt a címben említett televíziócsatornára gondolok), amin a nap 24 órájában mennének a hírdetések. Ez a csatorna -amelett hogy pénzt tesz el saját profitjára- X összeget adna az előbb elmített média-nagyhatalomoknak. 

Nem vagyok idealista, sem naiv, de azért ez egy jó mese volt!

0 Tovább

Csapó

blogavatar

A filmblog

Utolsó kommentek